II. Szőlők Éjszakája Tarany 2024.05.25.
2024. május 25-én második alkalommal került megrendezésre a Szőlők Éjszakája Tarany elnevezésű rendezvény, melynek fő célja a szőlőhegy hírnevének öregbítése és a taranyi borok népszerűsítése a helyi szőlősgazdák vendégszeretetének megtapasztalása mellett.
A program az Együtt Taranyért Egyesület és Tarany Község Önkormányzatának közös szervezésében valósult meg.
Ez a szép, tavaszi, hagyományteremtő délután Hargitai Csaba és Szekretár János szőlővel, borral kapcsolatos előadásával kezdődött, amit a nagyatádi Obsitos Nyugdíjas Klub, majd a Gyékényesi Nótakör és Hagyományőrző Egyesület dalos műsora követett.
Az estebéd előtt Villányi Laci, a 100 tagú cigányzenekar kisprímása teremtett fantasztikus hangulatot, aki a megjelentek közül bárki nótáját elhúzta.
A finom pincepörkölt után kezdetét vette az éjszakába nyúló bortúra.
Az idei évben 8 borosgazda ajánlotta fel, hogy megnyitja pincéjét a látogatók előtt és vendégül látja az érdeklődőket.
Hálásan köszönjük:
– Gerlecz Gábornak,
– Csór Lászlónak,
– Horváth Róbertnek,
– Keszler Norbertnek,
– Orsós Györgynek,
– Tolnai Zsoltnak,
– Torma Györgynek és
– Szabó Gyulának, hogy nagylelkű felajánlásukkal példát mutattak összefogásra és vendégszeretetre egyaránt.
A rendezvény nem valósulhatott volna meg az alábbi támogatók segítsége nélkül:
– Arzsu szóda, Huber Arnold egyéni vállalkozó Bolhás,
– Atád Autós Motoros Kft. Horváth István,
– BASA ABC Nagyatád,
– CLAESSENS-GROUP Companys,
– Haris József és munkatársai,
– Kozmáné Csonka Lívia,
– Lakosa ABC,
– Monok László,
– Mulatós Express,
– Pánovics Sütöde Bt. Lábod,
– Pap Csaba,
– Papp Erika és Papp Gyula,
– Pap Richárd, PapAjándék Nagyatád,
– valamint Tarany Község Önkormányzata és az Együtt Taranyért Egyesület tagjai.
Köszönjük szépen a felajánlott segítséget Mindenkinek.
A nap legfontosabb pillanatait megörökítette, a fotókat készítette: Beck Patrik, Frank Ferenc és Györke József. Hálásan köszönjük az Ő munkájukat is.